Üdvözöllek, Trapp László vagyok


18 éve foglalkozom jógával, azon belül is az Iyengar jógával, a legmagasabb nemzetközi képesítések egyikének birtokosaként. Saját budapesti stúdiómban dolgozom oktatóként, ahol az elmúlt évek során sportolókat, kezdőket és haladókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt kísértem a gyakorlás útján – mindig az egyéni igényeket figyelembe véve.

Van, akit a fizikai eredmények motiválnak – mint az erő, rugalmasság vagy állóképesség fejlesztése. Másokat inkább a mentális hatások vonzanak – például a relaxáció vagy a belső egyensúly megtalálása.

Ezekre a tapasztalatokra építve hoztam létre egy komplex online jógarendszert: különböző szintű programokat és előfizetéseket kínálok, amelyek az Iyengar jóga alapelvein nyugszanak, és biztonságos, tudatos fejlődést tesznek lehetővé – akár kezdő vagy, akár már évek óta gyakorolsz.

A célom, hogy valódi támogatást nyújtsak abban, hogy változtass, fejlődj és jól érezd magad a saját testedben – minden egyes gyakorlással.

18+

éve


oktatok
10ezer+

jógaóra


több ezer embernek
25+

Jógatábort


szerveztem
30+

Oktatót


oktattam

Online Programok 2025 - Nyár

Következő induló program:   PLUSZ

Kezdés Június 10-én Jelentkezési határidő: Június 24

Előfizetések indulása lásd lentebb

Előfizetések 2025 Nyár

Kezdés: Július 1-én Jelentkezési határidő : Július 14

Az előfizetés azoknak szól, akik már elvégezték az ALAP és PLUSZ programokat, vagy legalább 6 hónapos Iyengar jóga tapasztalattal rendelkeznek. Ha már ismered az igazított, precíz testhelyzetek világát, és szeretnél rendszeresen gyakorolni olyan órákon, ahol hetente más-más fókuszponttal dolgozunk, akkor ez az előfizetés Neked való.

Kétféle előfizetési lehetőség közül választhatsz, attól függően, mire van szükséged a gyakorlásod támogatásához  

LIVE csomag – Hozzáférést biztosít az élő online órákhoz, ahol hetente változó fókuszpontokkal dolgozunk, mintha egy stúdióban gyakorolnál rendszeresen. 

LIVE KOMBÓ csomag – Az élő órák mellett egy tematikus videótárat is elérhetsz, ahol saját tempódban mélyítheted a tudásod.

5w

Július - Augusztus
LIVE

15 890Ft

8 alkalom 10 hetes elérhetőség
  • Kezdés:2025 Július 1-én 19:30-tól hetente
  • 8 db élő online óra ami visszanézhető az Ügyfélfiókban
  • Élő online óra újranézhetősége 2 HÉT
  • Tematikus videótár elérhetősége 10 hét : alvás segítő, reggeli ébresztő, sport kiegészítő, relaxációs stb.

Érd el a célodat!

Ha most ismerkednél a jógával, újrakezdő vagy, már mélyebben foglalkoztál vele vagy éppen már rendszeresen sportolsz, bármi legyen is a célod – erőnlét, állóképesség, rugalmasság vagy egyszerűen a jó közérzet – a jógarendszerem segít, hogy elérd!

A rendszeres nyújtás és erősítés növeli a rugalmasságodat, fokozza az állóképességed, így szabadabban és könnyedebben mozoghatsz. Olyan izomcsoportokat is erősítünk, amelyek a mindennapi rutinban gyakran elhanyagoltak.

Nagy hangsúlyt fektetünk a precíz kivitelezésre, mert tapasztalatom szerint nagyon sokan gyakorolnak úgy jógát akár éveken át , hogy nem tudják mire figyeljenek oda, mi a gyakorlat lényege, hogyan kell azt helyesen kivitelezni. 

Viszlát stressz és mozgáshiány

Sokan jönnek hozzám hogy az ülőmunka után fáj a hátuk vagy a nyakuk, egyre több a nem megfelelő testtartásból és mindennapi stresszből fakadó testi problémák. 

Fontos ezeket kezelni vagy a legjobb megelőzni!

 A rendszerem erősíti a törzs izmait, javítja a testtartást, és segít megszabadulni vagy megelőzni az ülőmunka okozta problémákat. Minden gyakorlattal egyre stabilabbá válik a gerinced,tested rugalmasabb és erősebb lesz.

Tökéletes kiegészítő mozgáshoz

Ha aktív sportos életet élsz (pl. futsz, kerékpározól, sulyzózól bármi más sportot űzöl), a programom egy szükséges kiegészítési tevékenység lehet, mert a sportok gyakran egyoldalúan terhelik az izmokat és ízületeket, ami korlátozza a mozgástartományt, merevvé tesz és növeli a sérülések kockázatát.

 Ezt ellensúlyozni kell!

Kiegyensúlyozottabb minőségi élet

A testi és mentális egészségeddel foglalkoznod kell! Minél hamarabb elkezded annál nagyobb esélyed van javítani az életminőségedet - kezelni a jelent és jobbítani a jövőt. 

 A program növeli az állóképességet, a test stabilitását  és erősíti a szív- és érrendszert és hosszú segít megőrizni vitalitásodat, energikusnak és egészségesnek érezheted magad, így az életminőséged is javulhat. 

ALAP program elemei

Vélemények az ALAP Programról

  • Annak ellenére, hogy néhányszor már jógáztam, mindig van pár olyan részlet a mozdulatokban, ami eddig nem volt meg nekem. Az online óra visszanézhető, így ezek a helyükre kerülnek (egy élő órán nincs rá idő, a saját gyakorlásban meg nincs hozzá tudás).
  • A program rugalmassága (nem kötött időpont), az oktató profizmusa, a program felépítése.
  • Tetszik ahogy lépésről lépésre tanítod az ászanákat. Az órák energetikája, tartod a teret. Voltam hatha alapképzésen, meg se közelítette az óráid.
  • Laci nagyon alaposan, részletesen elmagyarázza a pózokba való helyes beállást! Rengeteg dolog került ez által más megvilágításba. Az is tetszik, hogy egymásra épül.
  • Trapp Laci mint jóga oktató+Iyengar metódus egyben. Lehet ez teljesen szubjektív, de szerintem nem teljesen :)) . Szóval nekem az a legjobb, ahogy aprólékosan végigmondod a gyakorlatot, a szétszórt elmém visszahúzódik, elcsendesedik és a figyelmem a testemre irányul. És ilyen fókuszt, amit itt el tudok érni, nekem nehéz megteremteni.
  • A szabadon elérhető videó anyag, Nagyon tetszik, hogy Laci részletesen magyarázza a pózokat.

ALAP Program felépítése

Élő
online óra

Tartalom
Egymásra épülő, más és más izomcsoportokat és testrészeket megdolgoztató gyakorlatok.
Időtartam
1 és negyed óra heti egy alkalom

Egyedi önálló
gyakorló videó

Tartalom
Személyre szabott gyakorlatok az egyedi visszajelzéseid alapján, amik egymásra épülnek és hetente változnak.
Időtartam
20-30 perc legalább heti 2 alkalom elérhető a Videótárban

Célom


Mit érhetsz el az ALAP program 10 hete alatt?

Ha lelkiismeretesen követed a programot, rövid időn belül számos pozitív változást tapasztalhatsz. Rugalmasságod és állóképességed javul, így könnyedebben és magabiztosabban mozoghatsz a mindennapokban. A gyakorlatok erősítik a legyengült izmokat, és az egyensúlyérzéked, testtartásod is fejlődik. Magabiztosabb testképed alakul ki.

A program javítja a vérkeringést, ami frissítő érzést és jobb alvásminőséget nyújt. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy energikusabb és kiegyensúlyozottabb legyél. Az eredmények a te elkötelezettségeden múlnak!

Folytasd az utat és fejleszd tovább magad!

A 10 hetes ALAP program végén , ha szeretnél tovább haladni, csatlakozhatsz egy közép haladó "PLUSZ"  online programhoz, illetve annak elvégzése után az Előfizetéses órákhoz ahol tovább haladunk, így mélyítheted tudásodat a saját tempódban.

Gyakori kérdések

Programokról
1Mi az lyengar jóga?
Az Iyengar jóga egy olyan jógairányzat, amelyet B.K.S. Iyengar fejlesztett ki, és nagy hangsúlyt helyez a precizitásra, az igazításra és a testtartások (ászanák) helyes végrehajtására. Ez a stílus különösen ismert arról, hogy segédeszközöket, háztartásban elérhető eszközöket/jógaeszközöket például jógahevedereket, téglákat, párnákat és falat használ a pózok biztonságos és pontos kivitelezéséhez, így minden gyakorló a saját képességeihez igazíthatja a gyakorlatokat. Főbb előnyök:
Testtartás javítása: A helyes igazításra való fókusz segít fejleszteni a testtartást és csökkenti a fizikai fájdalmakat.
Fizikai erő és rugalmasság: A pózok (ászanák) hosszabb idejű kitartása növeli az izomerőt és a rugalmasságot.
Mentális fókusz és nyugalom: A precizitás és a lassabb tempó elősegíti a tudatosságot és a belső nyugalom elérését.
2Kinek szólnak a programok?
A programok függetlenek attól, hogy kezdő, újrakezdő, rendszertelenül járó vagy rendszeresen sportoló vagy. A célod lehet erőnlét, rugalmasság, állóképesség vagy egyszerűen a jó közérzet elérése. Az Iyengar-jóga precizitása és részletessége miatt világszerte elismert. Nagy fokú egyénre szabást tesz lehetővé, így fokozatosan tudsz fejlődni. Gyógytornászok, csontkovácsok és oszteopaták is gyakran ajánlják, mert segíthet a test helyreállításában, erősítésében és egészséges működésében.
3Mit tartalmaznak a programok?
Élő online órákat, amelyeket újranézhetsz 1 vagy 2 hétig program szerint. Személyre szabott gyakorlóvideókat, amelyek figyelembe veszik az egyéni igényeidet a kérdőívekre adott válaszaid alapján. Tematikus videókat választott program szerint – ALAP és PLUSZ esetén.
4Mikor és hogyan érhetők el az órák?
Az élő online órák hetente egyszer, 2025. április 1-től kezdődően érhetők el az ügyfélfiókodban. Ha nem tudsz csatlakozni az élő ZOOM online órához, a felvétel 1 hétig vagy 2 hétig programtól függően bármikor megtekinthető. A személyre szabott gyakorlóvideók szintén hetente kerülnek közzétételre.
5Mi történik, ha kihagyok egy órát?
Ha nem tudsz részt venni az élő órán, az adott óra felvétele még 1 vagy 2 hétig (programtól függően) elérhető lesz az ügyfélfiókodban, így rugalmasan beillesztheted a gyakorlást az időbeosztásodba. Javaslom próbálj ilyenkor egy fix időpontot kijelölni a heteden amihez ragaszkodni fogsz a program ideje alatt.
6Mennyi időt kell rászánnom hetente?
Az élő online órák 1 és negyed órásak, hetente egyszer elegendő végig csinálni. A személyre szabott gyakorlóvideók 20-30 percesek, és javasolt őket legalább heti 2 alkalommal elvégezni.
7Miért fontos a személyre szabott videó?
A MINI és ALAP program eseténfontos a személyre szabott videók az egyéni igényeidhez igazodnak, legyen szó fizikai állapotról, sportmúltadról vagy speciális céljaidról. Ezekkel a gyakorlatokkal hatékonyabban fejlődhetsz. Nem csak „általánosan” gyakorolsz. Ehhez viszont mindig ki kell töltened a kérdőíveket.
8Milyen eszközökre van szükségem?
A MINI programhoz elegendő egy jógaszőnyeg és kényelmes ruha, amelyek biztosítják a szabad mozgást és a kényelmes gyakorlást. Ezek kívül a háztartásban könnyen elérhető eszközöket is használunk majd ami nem igényel külön beruházást (párna, szék stb). ALAP (4. hét után) és PLUSZ program esetén már javaslom a jógatégla és heveder használatát.

Egyedi önálló
gyakorló videó

Egyedi önálló
gyakorló videó

Jóga rendszerem egy +18 év tapasztalatát felölelő  egymásra épülő gyakorlatokon alapuló programsorozat, amely fokozatosan vezet be a jóga világába és rövid alatt már érzékelhető közérzet és fizikális javulás érhető el vele. 

Kapcsolat

Telefon

+36 20 481 06 60

E-mail

indulajoga@gmail.com

© 2024 Indul a jóga | All Rights Reserved | Powered by Brandlift