
Üdvözöllek, Trapp László vagyok
18 éve foglalkozom jógával, azon belül is az Iyengar jógával, a legmagasabb nemzetközi képesítések egyikének birtokosaként. Saját budapesti jógastúdiómban sportolókat, kezdőket és haladókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt kísértem a gyakorlás útján.
Van, akit a fizikai eredmények motiválnak – mint az erő, rugalmasság vagy állóképesség fejlesztése. Másokat inkább a mentális hatások vonzanak – például a relaxáció vagy a belső egyensúly megtalálása.
Ezekre a tapasztalatokra építve hoztam létre egy komplex 3 lépcsőből álló online jógarendszert: különböző szintű programokkal, amelyek az iyengar jóga alapelvein nyugszanak, és biztonságos, tudatos fejlődést tesznek lehetővé – akár kezdő vagy, akár már évek óta gyakorolsz online vagy jógastúdióban.
A célom, hogy valódi támogatást nyújtsak abban, hogy változtass, fejlődj és jól érezd magad a saját testedben – minden egyes gyakorlással.
éve
jógaóra
Jógatábort
Oktatót
ONLINE Program 3 lépcsőfoka
ONLINE Program 3 lépésre lett felépítve és a tapasztalatod alapján bármikor bekapcsolódhatsz. Ha kezdő vagy újrakezdő vagy és biztosan jól akarod csinálni a gyakorlatokat akkor ALAP programmal kezdj és utána válthatsz magasabb szintre ( PLUSZ majd ELŐFIZETÉS). Az ALAP és PLUSZ Program elérhető a Videótárban egész évben vagy amikor meghirdetésre kerül egy adott évben.
Ha már biztos vagy az alapokban akkor vagy PLUSZ Program keretében vagy az ELŐFIZETÉSI csomagban csatlakozhatsz.
Az ALAP és PLUSZ Program órái egymásra épülnek fontos a sorrend az ELŐFIZETÉS esetén bármikor csatlakozhatsz.
1.
ALAP TANFOLYAM
helyes alapok elsajátítása
Ez a 10 hetes online jóga tanfolyam azoknak szól, akik most ismerkednek a iyengar jógával, vagy szeretnék újraépíteni gyakorlásuk alapjait a helyes technikával.
Biztonságos, lépésről lépésre haladó rendszerben tanulod meg a helyes testtartásokat, légzéstechnikákat és a tudatos jelenlét alapjait.
Ez a program nemcsak fizikai rugalmasságot ad, hanem egy stabil belső alapot is, amelyre a későbbi gyakorlásod épülhet akár itt folytatod tovább akár máshol.
Alapkövetelmény : Nincs, Kezdők és újrakezdők számára.
2.
PLUSZ TANFOLYAM
a gyakorlás elmélyítése
A PLUSZ program azoknak készült, akik már elvégezték az ALAP tanfolyamot, és készen állnak arra, hogy tudatosabb, összetettebb gyakorlással fejlődjenek tovább.
Ebben a 10 hétben új pózokkal, erősítő és hajlító sorozatokkal dolgozunk, miközben elmélyítjük a testtudatot és a belső figyelmet.
Ez a szint a rendszeres gyakorlás ritmusát és örömét hozza el.
Alapkövetelmény: Minimum 3 hónap jógatapasztalat vagy az ALAP program elvégzése
3.
ELŐFIZETÉS
legyen a jóga a mindennapjaid része
Rendszeres, vezetett gyakorlás bárhol, bármikor már tapasztaltabbaknak.
Ez a szint azoknak szól, akik már stabil alapokkal rendelkeznek, és szeretnék rendszeresen, rugalmasan és inspiráló közegben fenntartani a lyengar jóga gyakorlásukat hosszú távon.
A jóga nem cél, hanem út – itt mindig van hová fejlődni.
Alapkövetelmény : Minimum 6 hónap jógatapasztalat vagy a PLUSZ program elvégzése
Program elemei
1.
Megtervezett lépésekben
a tartós változás felé professzionális támogatással
Az online program lehetőséget ad, hogy hiteles, tapasztalt és professzionális oktatóval fejlődj lépésről lépésre.
Nem kell azon gondolkodnod, hogy hogyan kezdj bele, milyen gyakorlatokat válassz, azokat helyesen hogyan csináld vagy mikor mit csinálj; ezt a terhet leveszem a válladról.
Biztos lehetsz abban, hogy mindig a számodra megfelelő gyakorlatokat végzed, a megfelelő módon , a megfelelő sorrendben és ütemben.
2.
Rendszeres gyakorlás
rugalmas időbeosztás a tartós eredményekért!
Ahhoz, hogy valódi fejlődést tapasztalj, rendszeres gyakorlásra van szükség. A program úgy lett felépítve, hogy fokozatosan és tartósan érj el változásokat.
Az órák egymásra épülnek, de ha nem tudsz mindig csatlakozni semmi gond ,programtól függően 1 vagy 2 hétig elérhetőek lesznek az órák a személyes Videótáradban így amikor megfelelő neked akkor végzed el őket
Ez a rutin rá fog "kényszeríteni" a rendszerességre, ami fontos a siker érdekében.
3.
Személyre szabott
gyakorlatok a maximális fejlődés érdekében
Mindenkinek más a célja valaki a derekára koncentrálna valaki más testrészére, valaki erősebb akar lenni valaki nyújtaná a merev izmokat.
Ezért személyre szabott gyakorlóvideók érhetők el a videótáradban amelyek figyelembe veszik az egyéni igényeidet (fizikális és mentális), és könnyen beilleszthetők a heti rutinodba.
Előfizetések
Az előfizetés azoknak szól, akik már elvégezték az ALAP és PLUSZ programokat, vagy legalább 6 hónapos Iyengar jóga tapasztalattal rendelkeznek. Ha már ismered az igazított, precíz testhelyzetek világát, és szeretnél rendszeresen gyakorolni olyan órákon, ahol hetente más-más fókuszponttal dolgozunk, akkor ez az előfizetés Neked való.
Kétféle előfizetési lehetőség közül választhatsz, attól függően, mire van szükséged a gyakorlásod támogatásához
LIVE csomag – Hozzáférést biztosít az élő online órákhoz, ahol hetente változó fókuszpontokkal dolgozunk, mintha egy stúdióban gyakorolnál rendszeresen.
LIVE KOMBÓ csomag – Az élő órák mellett egy tematikus videótárat is elérhetsz, ahol saját tempódban mélyítheted a tudásod.

LIVE
- 10 db élő online óra minden kedden 18:30-kor, ami visszanézhető az Ügyfélfiókban (első óra már a vásárlás napján elérhető)
- Élő online óra újranézhetősége 1 HÉT
Tematikus videótár : alvás segítő, reggeli ébresztő, sport kiegészítő, relaxációs stb.

LIVE KOMBÓ
- 10 db élő online óra minden kedden 18:30-kor, ami visszanézhető az Ügyfélfiókban (első óra már a vásárlás napján elérhető)
- Élő online óra újranézhetősége 1 HÉT
- Tematikus videótár: PLUSZ Program gyakorló videói, testrészek szerinti sorozatok, alvás segítő, regenerációs, stresszcsökkentő, sport kiegészítő stb.
Érd el a célodat!
Ha most ismerkednél a jógával, újrakezdő vagy, már mélyebben foglalkoztál vele vagy éppen már rendszeresen sportolsz, bármi legyen is a célod – erőnlét, állóképesség, rugalmasság vagy egyszerűen a jó közérzet – a jógarendszerem segít, hogy elérd!
A rendszeres nyújtás és erősítés növeli a rugalmasságodat, fokozza az állóképességed, így szabadabban és könnyedebben mozoghatsz. Olyan izomcsoportokat is erősítünk, amelyek a mindennapi rutinban gyakran elhanyagoltak.
Nagy hangsúlyt fektetünk a precíz kivitelezésre, mert tapasztalatom szerint nagyon sokan gyakorolnak úgy jógát akár éveken át , hogy nem tudják mire figyeljenek oda, mi a gyakorlat lényege, hogyan kell azt helyesen kivitelezni.


Viszlát stressz és mozgáshiány
Sokan jönnek hozzám hogy az ülőmunka után fáj a hátuk vagy a nyakuk, egyre több a nem megfelelő testtartásból és mindennapi stresszből fakadó testi problémák.
Fontos ezeket kezelni vagy a legjobb megelőzni!
A rendszerem erősíti a törzs izmait, javítja a testtartást, és segít megszabadulni vagy megelőzni az ülőmunka okozta problémákat. Minden gyakorlattal egyre stabilabbá válik a gerinced,tested rugalmasabb és erősebb lesz.
Tökéletes kiegészítő mozgáshoz
Ha aktív sportos életet élsz (pl. futsz, kerékpározól, sulyzózól bármi más sportot űzöl), a programom egy szükséges kiegészítési tevékenység lehet, mert a sportok gyakran egyoldalúan terhelik az izmokat és ízületeket, ami korlátozza a mozgástartományt, merevvé tesz és növeli a sérülések kockázatát.
Ezt ellensúlyozni kell!


Kiegyensúlyozottabb minőségi élet
A testi és mentális egészségeddel foglalkoznod kell! Minél hamarabb elkezded annál nagyobb esélyed van javítani az életminőségedet - kezelni a jelent és jobbítani a jövőt.
A program növeli az állóképességet, a test stabilitását és erősíti a szív- és érrendszert és hosszú segít megőrizni vitalitásodat, energikusnak és egészségesnek érezheted magad, így az életminőséged is javulhat.
Vélemények az ALAP Programról
Célom
Mit érhetsz el az ALAP program 10 hete alatt?
Ha lelkiismeretesen követed a programot, rövid időn belül számos pozitív változást tapasztalhatsz. Rugalmasságod és állóképességed javul, így könnyedebben és magabiztosabban mozoghatsz a mindennapokban. A gyakorlatok erősítik a legyengült izmokat, és az egyensúlyérzéked, testtartásod is fejlődik. Magabiztosabb testképed alakul ki.
A program javítja a vérkeringést, ami frissítő érzést és jobb alvásminőséget nyújt. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy energikusabb és kiegyensúlyozottabb legyél. Az eredmények a te elkötelezettségeden múlnak!
Folytasd az utat és fejleszd tovább magad!
A 10 hetes ALAP program végén , ha szeretnél tovább haladni, csatlakozhatsz egy közép haladó "PLUSZ" online programhoz, illetve annak elvégzése után az Előfizetéses órákhoz ahol tovább haladunk, így mélyítheted tudásodat a saját tempódban.
Gyakori kérdések
Programokról
Testtartás javítása: A helyes igazításra való fókusz segít fejleszteni a testtartást és csökkenti a fizikai fájdalmakat.
Fizikai erő és rugalmasság: A pózok (ászanák) hosszabb idejű kitartása növeli az izomerőt és a rugalmasságot.
Mentális fókusz és nyugalom: A precizitás és a lassabb tempó elősegíti a tudatosságot és a belső nyugalom elérését.
Egyedi önálló
gyakorló videó
Egyedi önálló
gyakorló videó
Jóga rendszerem egy +18 év tapasztalatát felölelő egymásra épülő gyakorlatokon alapuló programsorozat, amely fokozatosan vezet be a jóga világába és rövid alatt már érzékelhető közérzet és fizikális javulás érhető el vele.
Indul a jóga
Hasznos tudnivalók
Kapcsolat
Telefon
+36 20 481 06 60
indulajoga@gmail.com
© 2024 Indul a jóga | All Rights Reserved | Powered by Brandlift


